1%

Együttmunkálkodás Krisztussal: a kegyelem elfogadása

**1. Böjt elején** a gondolkodó keresztyén fülében furcsán cseng a Krisztussal való együttmunkálkodásra vonatkozó felhívás, intés, buzdítás.

Furcsán cseng, mert az "együttmunkálkodás" jó ízét elrontotta a "kollaboráció" politikai vétke: a saját fajtám ellenségeivel való önkéntes, vagy érdekből való együttműködés gyalázatos vétke. Furcsán cseng evangélikus fülnek, hiszen éppen az a jellegzetességünk, hogy hitünk és üdvösségünk titkát nem valami Istennel való parolázás, közös erőfeszítés gyümölcseként, hanem egyedül Krisztus áldozata gyümölcsének köszönjük. Pál is erről beszél a mai igeszakaszt megelőző mondatokban, és egész szolgálata során.

Erről hallottunk a múlt vasárnap is, amikor az evangélista nem vádként, hanem szinte nyilvános gyónásként mondja el, hogy a kereszt felé induló Jézus nem együttműködő, hanem értetlen, sőt ellenkező tanítványi közegben, a tanítványok fizikai jelenlétében, de belső magányosságban indul fel Jeruzsálembe.

Hogyan lehetne együttműködésről beszélni ott, ahol még Péter is azt mondja: "Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" Krisztus-féltésében ott rejtőzik a maga-féltése is. Hogyan lehetne itt együttmunkálkodásról beszélni?

**2. Mindezekkel együtt, mindezek ellenére** érvényes és legális az együttműködésre való buzdítás. Egyetlen módja van az együttmunkálkodásnak: hálával elfogadni azt, amit Krisztus egyedül szerzett.

Enélkül hiába történt volna minden. A "hiába" mögött a "vákuum", a légüres térképe tátong. Krisztus pedig nem csupán úgy kedvtelésből, hanem emberként ment fel Jeruzsálembe! A kegyelem az Emberben testesült meg, hogy embereket vonjon be a Krisztus útjába!

Együttmunkálkodni: megélni a Krisztus-sorsot. Himnikus, magával ragadó lendülettel, de a valóságtól el nem szakadva írja le Pál ezt az életformát. Megélni a Krisztus-sorsot, ember-méretben! Nem Krisztus-imitátorként, hanem Krisztus-követőként. Ebből a felsorolásból összeáll Pál életrajza.

Nem lehet túl gyorsan azonosulni. *"Még a Krisztus sem szenvedett annyit a kereszten, mint én!"*

Teológusokként ezzel az igével készültünk szupplikációra. +Prőhle Károly textust változtatott: *"Nem éreznétek furcsának, hogy az életbe alig belekóstolt fiatalokként, a teológus-élet üvegbúrája alatt, bizonyos védettségben (az ötvenes években voltunk) ti beszéljetek a felsoroltakról?"*

Hiszen mindőnkben ott él a kivételezés igénye: *"Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled, de ne essék meg velünk se!"*

**3. A Krisztussal azonosulóknak** ez nem a siráma, hanem a reménysége! Tudniillik, hogy Ő is vállalja a velünk való azonosságát.

*"Itt vagyok én, és akiket nékem adtál!"* Nem szégyell bennünket testvéreinek nevezni (Zsidókhoz írt levél).

Kifogyunk mindenünkből: ez a józan tapasztalat. Örmény keresztyének közmondása: "a halottas ingnek nincsen zsebe". Szeretnénk látványosan elmenni... De nem lehet! Krisztus sem látványosan ment el! Mint akinek, mint akiknek nincsen semmijük... De a harmadnap azt hirdette: Övé minden!

Így menjünk bele a Nagyböjtbe: van miből és van mire várni. Akik hajlandók Vele azonosulni itt, azokkal azonosul a nagy napon.

Talán még vannak, akik hallottak a dömölki Bárány-vendéglő gazdájáról, a Hubert bácsiról, **Hubert István** lelkész édesapjáról. Kiforgatták mindenéből. Mégis: akivel találkozott, mindenkinek hagyományozott valamit. Ki sírva fakadt, ki kinevette a különös, szelíd őrültet.

**Befejezés:** Bárcsak józanságunkban, ép elménk birtokában mernénk úgy követni Krisztust, hogy benne minden a miénk és ezért kibírjuk a kereszt útját! Merünk élni - és merünk meghalni. Nekünk Ő elég! Ámen

---------------------------------------
Elhangzott az alsósági evangélikus templomban
2006. március 5-én, Böjt 1. (Invocavit) vasárnapján
2Kor 6,1-10 alapján; Oltári lekció: Mt 4,1-11
Énekek: 83, 3, 402, 305, 11