1%

Igehirdetési alapige: Zsolt 100,1-5
Lekció: Jn 1,19-28
Énekek: 381, 1, 134, 145

A várva-várt Úr itt van a küszöbön!

A várakozásból mindig az utolsó napok, órák és percek a legnehezebbek. Emlékszem gyermekkorom karácsonyaira, amikor már tűkön állva toporogtunk a bezárt ajtó előtt - várva a csengettyűszót. Szinte úgy rontottunk rá az angyalkákra, amikor végre elérkezett a pillanat. Ezt a nyugtalanságot érzem most is a levegőben. Itt-ott már elhangzottak szép karácsonyi műsorok - óvodákban, iskolákban, kultúrházakban. Gyermekeink, unokáink már túl vannak egy-két szereplésen; de még hátra van az igazi ünnep - és tagadhatatlanul ez az igazi -, amikor családi körben lehetünk a fa körül. Még úgy is, ha egyedül gyújtjuk meg a gyertyákat, egyedül énekeljük el a Csendes éjt - könnyekbe fúló hangon -, hiszen a szívünkben, a gondolatainkban ott vannak azok is, akik térben és időben már távol vannak tőlünk.
Itt van a küszöbön a várva-várt ünnep, s nemcsak az ünnep, hanem annak tartalma, értelme, megszemélyesített valósága: a megszületett Jézus Krisztus.
Sokan vitatkoznak azon, hogyan is köszöntsük őt. Mindenki azt adta neki hajdanán, amije volt: sajtot, báránybőrt; aranyat, tömjént és mirhát; áldást és ölelést. Vajon mi mit adunk neki? Hiszen a karácsony az ajándékozás ünnepe, s talán ebbe belefér az is, hogy mi is megajándékozzuk Őt - az ajándékozót, s az igazi ajándékot: Isten Ajándékát.
S hogy mit adunk neki, az elsősorban attól függ, hogy minek és kinek tartjuk őt. Amikor iskolában vagy munkahelyen egymás nevét kihúzzuk ajándékozás céljából, mindig azon gondolkodunk, hogyan adhatunk méltó - személyre szóló - ajándékot. S e kérdés megválaszolásában segít minket az, ha ismerjük azt, akit meg kell ajándékoznunk.
Ezért most mai feladatunk is az, hogy megismerjük Jézust, akit meg akarunk ajándékozni.

**1. Az Úr a király.**

A gyerekek nagyon szeretnek királyost játszani! Ezért van az, hogy a betlehemes játékban, a karácsonyi jelenet előadásában versengenek azért, hogy koronát vehessenek a fejükre. S legtöbbször - ha más díszlet nincs is az előadásban - koronát mindenképpen viselnek a királyokat játszó gyermekek. Elgondolkodtató, miért annyira vonzó ez a szerep. Nyilvánvaló, hogy a méltóság, a hatalom, az úrrá létel - még akkor is, ha ez csak játék - az ember elemi kívánsága. Nincs olyan népmese, amelyben ne szerepelne legalább egy (akár pozitív, akár negatív hősként). Nincs olyan sarkalatos bibliai történet sem, amelyből hiányozna! Jézus életének fordulópontjain is megjelenik Heródes, aki az emberi hatalmat és fölényt kifejező szimbólumként magasodik Jézus alázatos alakja fölé. Ő a király, akinek hatalma van parancsolni a napkeleti bölcseknek; akinek hatalma van ártatlan kisgyermekek ezreit halomra gyilkoltatni, akinek hatalma van az igazságot elhallgatni és az igazmondót elhallgattatni. Igen: Heródesnek hatalma volt Jézus fölött gúnyolódni, bár végül mégsem ő mondta ki a végső szót, hanem az az úr (görögül: küriosz), akit az akkori pogány világ istenként tisztelt: a császár - illetve az őt képviselő helytartó: Poncius Pilátus.
A mai fiatalok nyelvében a király szó főnévi értelemből melléknévvé vált, a mondatszerkezetekben pedig jelzővé, mégpedig a fokozás legfelső fokaként: "a legjobb, a legszebb, a legkiválóbb" értelmében. Ezért ma nem nehéz megértetni velük Jézus méltóságát és hatalmát. Egyszerűen csak ki kell mondani: Jézus a király! Még ott is, a rongyos jászolban, barmok és pásztorok között. Király ő a mi életünkben is, és most van annak az ideje, hogy ezt megértsük és megragadjuk, amikor itt toporog a küszöbön, és bebocsátásra vár.

**2. Ujjongjatok az Úr előtt!**

Így kiált fel a zsoltáros, és ez óriási felfedezés a részéről! Az Úr, a király többé már nem félelmetes! Nem rettegéssel, nem halálos csöndben kell előtte megállni, hanem azzal a felszabadult örömmel, hogy az Úr a mienk: a mi javunkat akarja, és látni akarja örömünket.
Legény koromban nehezen tudtam magam körül kicsi gyermekeket elviselni. Elnézegettem őket, de azt nem szerettem, ha engem húzkodtak, ráncigáltak, hogy menjek játszani: négykézláb kúszni-mászni, lovacskázni és kiskutyát utánozni. Amikor viszont saját gyermekeim hívtak, sosem gondolkodtam - s azóta mások gyermekei sem hoznak zavarba. A szülő igenis látni akarja gyermeke felszabadult örömét, és ezért képes még négykézlábra is ereszkedni.
Ezt tette maga az Isten is, amikor leereszkedett a földre. Nem azért jelent meg ebben az anyagi világban, hogy megrémítsen és elnémítson bennünket, hanem éppen azért, hogy felszabadítsa örömünket. Jól tudjuk viszont, hogy ez nem könnyű feladat ma az emberek között! Nehéz örömre ébreszteni bennünket! Lám, amikor a pásztorok is meglátták az angyalt, hogy megijedtek! Isten viszont nagyon jól ismeri ezt az emberi reakciót is. Ezért mondja az angyal: "Ne féljetek, mert hirdetek nektek nagy örömet..."
Ez a nagy öröm vár ránk, s hamarosan el is érkezik. Fogadjuk hát nyitott szívvel és hálaadással!

**3. Szolgáljatok az Úrnak!**

Ezzel a felszólítással teszi teljessé a zsoltáros az Úrral való találkozás örömét. Érzi és tudja, hogy nem maradhat következmények nélkül ez az élmény. Isten nem ok nélkül közelít az emberhez! Feladatot ad nekünk! Nem valami kényszeredett kötelességet, hanem szívből jövő szolgálatot - s nem fizetségért, nem is a számonkéréstől való félelem miatt, hanem egyszerűen - az Úrért. Erre szeretnék most egy példát adni. Kezembe került egy novella: "Egy ilyen testvér..." címmel. Rövid, ezért felolvasom: *Paul egy autót kapott karácsonyra a testvérétől. Karácsony este, amikor Paul kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a csillogó-villogó új kocsi körül. "Uram, ez az ön autója?" - kérdezte. Paul biccentett. "Bátyámtól kaptam karácsonyra." A fiú meghökkent. "Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak..." Elbizonytalanodott. Paul persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lehetne. Amit azonban a srác mondott, tetőtől talpig megrázta Pault. "Bárcsak" - folytatta a fiú - "én is ilyen testvér lehetnék!" Paul csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette: "Elvigyelek egy körre?" "Ó, igen! Szeretném." Egy rövid kocsikázás után a fiú - szemében különös fény csillogott - így fordult Paul felé: "Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt?" Paul titkon elmosolyodott. Már sejtette, mit akart a fiú. Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy nagy kocsi hozta haza. De Pál megint tévedett. "Megállna ott, a lépcsőknél?" - kérte a fiú. Felfutott a lépcsőn, majd nemsokára Paul hallotta, ahogy jön visszafelé, de már nem olyan gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra: "Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is egy ilyet akarok neked adni ... s akkor majd te is láthatod azt a sok helyes dolgot a karácsonyi ablakokban, amiről mindig próbáltam mesélni neked." Paul kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása. Azon a karácsonyon Paul megértette, mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: "Nagyobb boldogság adni..." Azt kívánom karácsonyra ennek a világnak, hogy mindnyájan ilyen testvérek lehessünk!*

Számomra ezt jelenti a zsoltáros felszólítása: "Szolgáljatok az Úrnak örömmel!"

Úgy tűnik, hogy a mai istentiszteleten csupa olyan elkötelezésről volt szó, amit Isten elvárásként fogalmaz meg velünk szemben. Úgy tűnik, Ő csak várja engedelmességünket, s mintha Ő nem adna semmit. Pedig igazából Ő készíti el számunkra a valóságos karácsonyi ajándékot, ami nem más, mint az a kijelentés, amellyel zárul a 100. Zsoltár, ami mindnyájunk számára ismerős - vissza-visszatérő - gondolat a Bibliában: *"...mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről-nemzedékre"*. Ezért jogosak az Ő elvárásai. Ő már mindent megadott - érdemeinken fölül. Nekünk már nem marad más hátra, mint örömmel várni az Úr érkezését, és ujjongani az Ő színe előtt hálás és engedelmes szívvel. Adja Isten, hogy ettől legyen igazán szép idén a karácsonyi ünneplésünk! *Ámen*

**Elhangzott: Alsóságon, 2004. december 19-én, Ádvent 4. vasárnapján**