1%

Aki igazán közel van Jézushoz...

**Bevezetés:** Aki valaha is nevelt gyermeket, vagy aki ma is ezt teszi, jól ismeri azt az érzést, amikor szavai elszállnak a levegőben anélkül, hogy azok meghallgatásra találnának. *Ne menj sapka nélkül az udvarra! Vigyázz a ruhádra! Ne legyél illetlen! Köszönj mindenkinek, akivel találkozol! "Mint a falra hányt borsó!"* - szoktuk mondani. Vajon van-e remény arra, hogy intéseinket, figyelmeztetéseinket, jó tanácsainkat valaki egyszer meghallgatja? Lehet, hogy ezt a kérdést nap mint nap feltesszük, mégsem adjuk fel a harcot. Újra meg újra próbálkozunk. Elmondjuk akár százszor is, amit fontosnak tartunk, mert szeretjük azt, akit tanítani, nevelni akarunk.

Nemcsak gyerekekkel kapcsolatban tesszük ezt, hiszen munkatársak, barátok, ismerősök között is elmondjuk véleményünket, és elvárjuk azt, hogy mások meghallgassanak, komolyan vegyenek minket. Nem feltétlenül az a szándékunk, hogy akaratunkat minden áron keresztül vigyük. Felelősséget érzünk egymás iránt, és ez arra indít minket, hogy legjobb belátásunk szerint segítsünk azokon, akik bajba jutottak, akik tanácstalanok, akik rossz úton haladnak. Miért tesszük ezt? Azért mert szeretjük őket, és javukat akarjuk.

Jézus a felolvasott igében immáron harmadszor jelenti be tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, ahol majd pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik... Joggal mondhatjuk ki felháborodottan: elégszer elmondta már Jézus a leckét, s a tanítványok még mindig nem értik?! Ó, milyen vakok, hogy még mindig nem látják a Mester küldetésének lényegét! Micsoda türelem, micsoda szeretet vezérli Őt, hogy még egy lehetőséget ad nekik a gondolkodásra, értelmük megnyílására!

Böjt felé haladva egyre többször emlegetjük mi is Krisztus szenvedésének és haláltusájának eseményeit. Bizonyára vannak közöttünk olyanok, akik már harmincadszor vagy negyvenedszer hallják ugyanezeket az igéket, hallják ugyanezeket a figyelmeztetéseket. Miért van ezekre szükség? Azért, mert semmit sem fogunk fel ezekből. Ez a beszéd rejtve marad előlünk, és nem értjük meg a mondottakat - hangzik az igéből.

**1. Jézus áldozata felfoghatatlan az emberek számára**

Évről-évre újból felfrissítjük a jól ismert történeteket az emlékezetünkben. Nem, mintha elfelejtettük volna. Nem, mintha hidegen hagyna minket az az embertelen szenvedés és megaláztatás, ami Jézus osztályrésze volt. Sőt, talán már így is túlságosan beleéltük magunkat. Hiszen ez borzasztó, rettenetes és igazságtalan! Ha csak egy ártatlan, szegény szerencsétlen halandóval történik meg, már akkor is iszonyú végiggondolni, mit jelent számára ez az út. Nem látjuk, nem értjük meg Jézus áldozatának célját, mert megbénít bennünket a szenvedés és a halál látványa. Felfoghatatlan számunkra, hogy ennek meg kellett történnie. Nem látunk túl a tragédián, pedig a történet nem fejeződik be Nagypéntekkel!

Saját magunk és szeretett embertársaink sanyarú sorsát is ilyen tünetekkel éljük át. Miért van az, hogy a megpróbáltatások egymást érik az életünkben? Miért van az, hogy minden jó mögött ott lappang a kudarc nagyon is valószínű lehetősége? Nehezen fogadjuk el azt az életutat, amelyet Isten kijelölt a számunkra. Nem tudunk tovább látni a tragédián, a számtalan csapáson és csalódáson, amely keserűvé teszi napjainkat. Emberi létünk terhei vakká tesznek bennünket, és így képtelenek vagyunk meglátni Isten jóságát és szeretetét.

Ez a vakság okoz ma elkeseredett emberekben olyan lelki-szellemi ürességet, tétlenséget és reménytelenséget, amely kitaszítja őket az emberi közösségekből: magányossá és céltalanná válnak, mint a bibliai történet vak koldusa. Ez a vakság okozza azt, hogy emberek lemondanak további életükről, és átadják magukat az önpusztító élvezeteknek, a semmittevésnek - vagy ténylegesen véget vetnek életüknek, választva a halált mint az egyetlen megoldásnak tűnő lehetőséget. Az ilyen ember nagyon távol kerül Istentől. Egyre kevésbé érti meg azt az alázatos és szelíd szót, amely őt is hívogatja és vigasztalja. Vaksága lehetetlenné teszi arra, hogy közelítsen az igazi megoldás felé.

Jézus éppen ezért arra buzdít mindnyájunkat, hogy keressük az Ő hangját, az Ő tevékeny jelenlétét, mert Ő újra visszaadhatja elveszített önbecsülésünket, terveinket, álmainkat, életkedvünket. Az emberileg nézve reménytelen eseteken is tud segíteni ugyanúgy, mint a legegyszerűbb betegségeken és nyomorúságokon. Csak úgy ragadhatjuk meg Jézus áldozatának lényegét, ha Ő veszi el vakságunkat, és Általa meglátjuk életünk célját és értelmét.

**2. A rászoruló ember mindig fogékonyabb**

Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy hiába hangzik Jézus számtalan tanítása, példázata: farizeusok és írástudók, szadduceusok és főpapok morgolódnak miatta, mert nem értik szavait. Még a tanítványok sem fognak fel semmit az egészből. Zajlik körülöttük az élet, ők is keresik a lehetőségeiket, el vannak foglalva a saját életük kérdéseivel - nem látják meg Jézusban azt az ajándékot, amit Isten küldött nekik. Ezzel szemben a történetben felbukkanó koldus azonnal észreveszi élete nagy lehetőségét. Nem is csoda, hiszen unalmas, egyformán reménytelen hétköznapjai újra meg újra emlékeztetik gyógyíthatatlan testi fogyatékosságára, s az ebből következő kilátástalan helyzetére. Ki akar mászni ebből a mély veremből, s most elérkezett az idő arra, hogy gyökeresen megváltozzék az élete.

Jól tudjuk, hogy a vak ember általában jól hall. Nem biztos, hogy azért, mert annyira jó a hallása! A vak ember tudja, hogy oda kell figyelnie minden neszre, minden jelzésre, minden információra, mert ezek nélkül nem tudna tájékozódni. Ha valami elkerülné a figyelmét, az talán végzetes is lehet... Ezért finomult ki a hallása! ... Böjt időszaka bennünket is arra figyelmeztet, hogy beletemetkezünk a hétköznapok harcába, ellep minket az aggodalom, a félelem betegségtől, balesettől, katasztrófától és haláltól. Vakon tapogatódzva próbálunk előbbre jutni, ahelyett, hogy a körülöttünk felfogható hangokra figyelnénk. Jézus hangja egyre közelebbről szólít minket. Ne szalasszuk el életünk nagy lehetőségét!

A vak koldus nemcsak Jézus lépteit hallotta meg, nemcsak jelenlétéről győződött meg, hanem a lényegre is fogékonyabb volt! "Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!" - kiáltott, mert tudta, nem csupán arra van szüksége, hogy lásson, hanem arra is, hogy Jézus lehajoljon hozzá, és irgalmával ajándékozza meg. Bízott benne, mert felismerte benne az Üdvözítőt. (Ezért szólította Dávid Fiának.) Hallott róla és várta Őt, mert meggyőződött arról, hogy Jézusnak mindig van ideje, van füle és szeretete egyetlen nyomorult ember számára is. Most, amikor bűneinkre Isten igéje egyre jobban rávilágít, nagy szükségünk van arra, hogy Jézus elvonuljon mellettünk. Rákiálthatunk, könyöröghetünk neki, megállíthatjuk útközben, mert meghallja segélykiáltásunkat!

**3. Értsük meg Jézus szeretetét!**

A vak koldus megértette. Mert bátran kérni, merte szíve-lelke terhét Jézus előtt kitárni, mert hitt benne. Az Úr pedig ezekkel a szavakkal adta vissza a látását: *"Láss! Hited megtartott."* Ennyit jelent a hit: kérni Őt, bízni abban, hogy Ő segíthet rajtunk, s végül engedni, hogy Ő cselekedjen bennünk. Ezt tette a koldus - és megszabadult: nem csupán testi betegségétől, hanem reménytelenségétől és céltalanságától. Jézus új távlatot adott az életének.

Előttünk már ismert az az út, amelyet Jézusnak végig kellett járnia. Nem kell osztoznunk a tanítványok tudatlanságában és értetlenségében. Nekünk nem már nem szabad megrekednünk a Passió legsötétebb jeleneténél. Gondoljunk J. S. Bachra, aki igyekezett ugyan Jézus szenvedés-történetére szorítkozni, amikor megírta passióit, mégsem tudta végleg eltemetni Jézust. Mindkét passiójának záró korálja előre vetíti a hamarosan pirkadó vasárnap hajnal fényességét.

Húsvéti keresztyének vagyunk. Azért vasárnap ünnepelünk, mert hétről-hétre a feltámadás öröméről tanúskodunk. Jézus szenvedése nem volt értelmetlen, nem volt véletlen, nem a sors végzete volt! Ami vele történt, az Isten tervének része volt. Jézus halálának célja van! Ez a cél pedig a mi szabadulásunk.

**Befejezés:** Legyen példa számunkra a vak ember hite és bátorsága! Merjük megszólítani Jézust, aki magára vette bűneink büntetését, hogy nekünk semmi kárhoztatásunk ne legyen! Kövessük őt és dicsőítsük Istent, ahogyan a koldus is tette, hogy ezt látva mások is eljussanak a látásra és csatlakozzanak az Istent dicsérők seregébe! Ámen