1%

Bevezetés

A gyermek fejlődése gyarapodás. Örömmel látjuk, ahogy növekednek, ahogy növik ki a ruháikat. Jó megtapasztalni, ahogy gyarapodnak ismeretekben, bölcsességben. ... Ahogy múlnak az évek egyre inkább azt vesszük észre, hogy életünkre már nem annyira a gyarapodás, hanem a fogyatkozás a jellemző. Megfogyatkozik hajszálaink színe és száma, megfogyatkozik az erőnk, a lelkesedésünk is. Egy-egy évforduló pedig felidézi bennünk a "régi szép időket", amikor még fürgék, vidámak és egészségesek voltunk.

A most felolvasott igében viszont a zsoltár szerzője, Dávid, megosztja velünk nagy félelmét: azért aggódik, mert úgy érzi, megfogyatkozott benne Isten Lelke! Ez a fogyatkozás pedig mindennél veszélyesebb; mondhatjuk így is: életveszélyes. Erre a Lélekre van szükségünk, hogy legyen reménységünk, erőnk is bizodalmunk előre tekinteni, szolgálatunkat hűségesen végezni, hitünket megtartani (amint arra ígéretet tettünk annak idején a konfirmáció ünnepén).

Isten szava azonban a legnagyobb reménytelenségben is erőt ad, és megújítja bennünk a megfogyatkozni látszó lelket is.

Dávid konfirmációja

Ezt a címet adhatnánk az 51. Zsoltárnak. Jól ismerjük az ének keletkezési körülményeit. Dávid király nagy bűnt követett el. Más ember asszonyát kívánta meg, ezért megszegte a 10. parancsolatot. Megölette Uriást, Betsabé férjét, így az 5. parancsolat ellen is vétett. Végül a 6. parancsolatot vette semmibe, amikor a megözvegyült asszonyt magához vette. Súlyos Dávid bűne, és tudja: ennek következménye van.

Gondoljunk csak arra, hogyan büntetjük gyermekeinket? Valamit megvonunk tőlük, ami nagyon közel áll a szívükhöz: nem nézhetnek TV-t, kihúzzuk a számítógép zsinórját a konnektorból, lezárjuk a biciklit, stb.

Dávid jól tudta, hogyan bünteti őt az Isten: elveszi tőle a Lelkét. Miért olyan nagy büntetés ez? Azért, mert Dávidot az emelte a nép vezető emberévé, hogy Isten adta neki ezt a Lelket. Ettől lett bölcs, erős, bátor és jó uralkodó. Most viszont úgy érzi, teljesen kiüresedett. Valamit meg akart szerezni, ami még nem volt az övé - és ezzel valami sokkal fontosabbat veszített el!

*Vajon mi nem éreztünk még ilyet a saját életünkben? Vajon nem akartunk megszerezni olyan javakat, amelyeket mások birtokoltak? Vajon nem veszítettünk-e el barátokat? Vajon nem fogyatkozott-e meg mind-ezek miatt a bizalom, a türelem, a szeretet egymás között?*

Dávid rádöbbent arra, hogy Isten Lelke nélkül semmit nem ér az élete - úgy elgyengül, mint a növény víz nélkül. Szüksége van megerősítésre, konfirmációra.

Akik ma konfirmációi jubileumra érkeztek, bizonyára érzik, hogy életük sok mindenben megfogyatkozott. Talán erejükben, egészségükben, jókedvükben lettek kevesebbek. Talán már barátaikat, barátnőiket sem találják maguk mellett. A legnagyobb fogyatkozás azonban az, ha úgy érezzük, megfogyatkozott bennünk Isten Lelke. A felolvasott ige viszont éppen abban a hitben erősít meg minket, hogy Isten nem veszi el tőlünk az Ő Lelkét!

Isten szereti a világot

Ez az oka annak, hogy nem büntet: nem elvesz, hanem megajándékoz. Az oltárnál elhangzott ige sokaknak csenghetett ismerősen, hiszen ez "az evangélium rövid összefoglalása" - ahogy konfirmációi káténk tanítja. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatnánk. Mennyivel "könnyebb dolgunk van", mint Dávidnak! Ő még csak reménykedett Isten irgalmában - mi viszont már ennek a bizonyosságában élünk. Keresztyén hitünk alapja ez az üzenet: *"Úgy szerette Isten a világot ..." "Nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért"* - mondta maga Jézus saját magára és szolgálatára utalva. Ennek a szeretetnek a tanúi vagyunk. Ebben a hitben erősödhettünk meg konfirmációnkban, és a rövidebb-hosszabb életúton ez a bizonyosság szilárdulhatott meg bennünk. S aki szeret, az nem elvesz, hanem ad.

Isten adja az Ő Lelkét

A tegnapi ige is erről tanúskodott, amikor Mózes megkapta a Lelket, s vele együtt 70 vén. Hallottuk óhajtá-sát: *"Bárcsak az egész nép kapná a Lelket!"* Ma Dávid reménységének lehetünk tanúi: minden bűne, hűtlensége, istentelensége ellenére reménykedik abban, hogy az Úr nem elvesz tőle, hanem megadja, amire igazán szüksége van.

Megfigyelhetjük azt az érdekes lelki folyamatot is, ami Dávidban lejátszódik, miközben Istenre - és a tőle megtapasztalt szeretetre - gondol. Először azt kéri, hogy ne vegye el tőle a lelket. Már ez is nagy dolog lenne - már ez is érdemen felüli kegyelem lenne. Majd rádöbben, hogy Isten nem is venné el tőle; akkor viszont már azt kéri, hogy ezt a lelket erősítse meg benne; végül pedig belátja, hogy Isten kegyelme szolgálatra kötelezi: "támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád!"

Ez a Lélek kényszerítése! Nem azért kapjuk a Lelket, hogy csupán csak birtokoljuk azt. Feladatunk van vele: a bizonyságtétel, a tanítás, a nevelés. Akik itt ülnek már többnyire szülők, keresztszülők, nagyszü-lők, ha még nem azok, - reménységünk szerint - azok lesznek. Mindnyájunk felelőssége, hogy erről a szeretetről és kegyelemről tanúskodjunk.

Befejezés

Pünkösd ünnepe arról szól, hogy a Szentlélek nem csupán néhány kiváltságosnak adatott. Azon a nevezetes napon mindenkire leszállt! Nemcsak a vezetőre, nemcsak néhány kimagasló személyre, nemcsak a választott népre, hanem mindenkire. Ma Isten úgy erősíti meg egyházát, hogy mireánk is kiárasztja Szentlelkét. Mondjuk hát lélekben együtt az ősi imádságot: *Veni Sancte Spiritus - Jöjj, Szentlélek! Ámen*

----------------------------------
Elhangzott Zsolt 51,12-15 alapján az alsósági és rigácsi evangélikus templomban 2005. május 16-án.