Alsósági Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Alsósági Evangélikus Egyházközség
Archivum
Korábbi igehirdetések
Korábbi keresztelések
Bartha Levente keresztelése
 

Bartha Levente keresztelése

*"Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére." (Róm 1,16)*

Nem szégyen Isten erejében bízni

**Bevezetés**: Akik felnőttként vállalják a keresztséget, szeretnék, ha az esemény minél kevésbé lenne feltűnő. Érthető ez a kívánság, hiszen nem a "megszokott" rendbe illeszkedik ez a liturgikus cselekmény. A köztudatban még mindig azt őrizzük, hogy aki nem gyerekkorában részesült a szentségben, az valamiről lemaradt, valamit elmulasztott. Ezért társul némi szégyenérzet a felnőtt-keresztséghez.

Miért kellene szégyellni az evangéliumot?

Jogosnak tűnik most ez a kérdés, hiszen ma már nem olyan szokatlan dolog az, hogy felnőttek kérik maguk számára a keresztség szentségét. Ismerjük a közelmúlt történelmének nyomorúságát, amely sok család számára jelentett fejtörést az egyház iránti elkötelezés vonatkozásában. Ma már inkább meghatottan és büszkén állnak Isten oltára elé azok, akik elhatározásukat tettekben is ki akarják fejezni.

Mégis furcsa most Isten színe elé kerülni annyi év után. Nehéz megszólalni, nehéz kimondani az igent, a hitvallást.

Pál azonban bátorít: ő maga is egészen más utakon járt megtérése előtt. Ő kétségtelenül szégyenkezhetne korábbi élete miatt. Mégsem azt teszi, hanem inkább büszkén emlegeti, hogy a Feltámadott megtalálta és megszólította őt, apostollá tette, hogy az evangéliumot hirdesse az egész világon.

Kedves Levente! Te is büszke lehetsz arra, hogy ma Isten gyermeke leszel. Te is élvezheted a mennyei Atya szeretetét, Te is viselheted a küldetés felelősségét. Nincs mit szégyellned!

Isten erejéről teszünk tanúságot

Lassan felnőtt leszel, s már sok tapasztalatot szereztél arról, hogy milyen kihívásokra, akadályokra, feladatokra számíthatsz további életed folyamán. Bizonyára arról is meggyőződtél már, hogy sokszor kevésnek bizonyul az ember saját ereje, amikor munkához lát, valamilyen megpróbáltatást igyekszik átvészelni, vagy amikor fontos döntést kell hozni.

A keresztség azt hirdeti neked, hogy mától fogva bizton számíthatsz mennyei Atyád oltalmára, tanácsaira, segítségére és erejére. Nyugodtan rábízhatod testi és lelki terheidet, kérheted őt, és bízhatsz szeretetében. Ő ígéretet tett! Ez az ígéret tart meg a vele való közösségben, a hitben és a jövő felőli reménységben.

Üdvösséget ígér az Isten

Olyan szó ez, amely nem szerepel a hétköznapi beszéd szótárában. Mégsem kerülhető ki, mert hitünk célját fogalmazza meg. Egyszerűbb, ha közérthetőbb kifejezésekkel írom körül: *boldogság, örömteli reménység*. S ez nem valami halvány sejtés a hívő emberek részéről, hanem határozott és szilárd meggyőződés, hiszen éppen karácsonykor öltött testet Istennek az erre vonatkozó ígérete. *"Üdvözítő született ma néktek"* - hirdették az angyalok a pásztoroknak. Őt ünnepeljük ma is, őt várjuk ma is, hogy üdvösségünk, boldogságunk, örömteli reménységünk teljes legyen Őbenne.

**Befejezés**: Ma, amikor Isten igéjével és három csepp vízzel megkeresztellek téged, az üdvösség részese leszel. Légy büszke arra, hogy Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére lehetsz. Bízzál benne, Ő veled marad minden napon a világ végezetéig! Ámen

--------------------
Elhangzott 2005. december 25-én, Alsóságon

Társoldalak
Takács Vivien keresztelése
Kanczler Mia keresztelése
Szabó Márton keresztelése
Uránovics Beáta felnőtt keresztelése
Finta Szvetlána keresztelése
Ungvári Anna Sára keresztelése
Tóth Zoltán Csaba keresztelése
Németh Milán, Bálint és Zsanett keresztelése
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster