1%

Krisztusba vetett reménység

**Bevezetés:** Mindannyian voltunk gyerekek. Tudjuk, milyen az, amikor számon kérnek rajtunk valamit. Ugyanakkor szülők is vagyunk, és ahogy cseperednek gyermekeink, egyre többször kényszerülünk arra, hogy számon kérjük rajtuk ígéreteiket, illetve kötelességüket. Rettentően bosszantó lehet az, amikor átéljük a "falra hányt borsó" szindrómát, vagy amikor arra kell rádöbbennünk, hogy gyermekeinknek kihagy az emlékezete, vagy netán szelektív hallásuk van.

A számonkérés rendkívül kínos - különösen, ha igazat kell adnunk annak, aki figyelmeztet bennünket mulasztásainkra. S ki mondhatja azt, hogy mindent teljesített, amit saját magától, társától, családtagjaitól, munkatársaitól elvárt? Ki mondhatja azt, hogy megfelelt a társadalom konvencióinak, ki mondhatja azt, hogy semmi nincs az életében, amin valaki is fennakadhat?

Ehhez már csak hozzá jön az egyház elvárása: esküvő, keresztelés, templomba járás, rendszeres egyházfenntartás, stb. Nem sok ez egy kicsit? Egyáltalán hogyan taníthatjuk meg a felnövekvő új nemzedéknek mindezeket a kötelezettségeket? Mindenekelőtt egy kérdés adódik:

Mit kérhetünk számon gyermekeinken?

Minden tanulóban benne van a lázadás szelleme, s nagyon hamar fogást talál a tanáron, hogy mentse tájékozatlanságát, tudáshiányát. Nemegyszer hallottam gyerekeket arról panaszkodni, hogy tanáraik is csak könyvből olvassák a tananyagot, nekik miért kell fejből megtanulni? Konfirmandusok kérdezték tőlem: Tisztelendő bácsi is könyvből olvassa a Miatyánkot és a Hitvallást, nekünk miért kell megtanulni? Kénytelen voltam "bebizonyítani" nekik, hogy azért tudom én azokat, csak a rend kedvéért, a gyülekezet vezetésének biztonsága érdekében tartom magam előtt a szöveget.

Persze, mindez csak mentség marad, ha nincs a gyermekek előtt meggyőző példa a felnőttek életéből. Csak azt kérhetjük számon rajtuk, amit mi magunk is fontosnak tartunk, és mi magunk is gyakorlunk. Nem küldhetjük a gyereket templomba, ha mi közben papucsban, pizsamában a TV-t nézzük. Nem követelhetünk rajtuk bibliaolvasást, az imádság gyakorlatát, ha mi magunk nem járunk jó példával előttük.

A szülők és a keresztszülők felelőssége itt nagyon hangsúlyos! A keresztelés nem teszi a gyermeket hívővé! Isten gyermeke lesz, de ebben a minőségében is - mint minden gyermeknek - nevelkednie kell! Ebben segítsétek őt!

Mit kér számon rajtunk Jézus?

Mondhatnánk: mindent: jóságot, hitet, szeretetet, hűséget, emberséget, mindazt, amit tanítványaitól is elvárt, amit nekünk is feladatul adott, hogy szentül éljünk, és méltók legyünk az Ő nevéhez.

Érdekes módon Jézus mégsem kéri ezt számon rajtunk. Tudja, milyen esendők vagyunk, mennyire képtelenek vagyunk jót tenni (hiszen gyermekek maradunk e tekintetben örökké!). Ezért jött le a földre, hogy megtegyen értünk - és helyettünk - mindent, ami üdvösség szempontjából szükséges. Meghalt és feltámadott, hogy nekünk is életünk legyen fenn a Mennyben.

Egy dolgot azért mégis számon kér rajtunk: ez pedig a bennünk élő reménység! Azért fontos számunkra a hit, mert ez bizalmat és reménységet jelent abban a Jézusban, akit életünk folyamán megismerünk, akihez egyre inkább ragaszkodunk, és akinek a szeretetét egyre többször megtapasztaljuk.

Kívánom az egész családnak, hogy Krisztus szeretetét valóban megtapasztaljátok minél többször, és erre rá is mutassatok gyermeketek előtt, és tanítsátok meg őt is arra, hogy ez a reménység élteti őt is, amíg ezen a földön jár, mindaddig, amíg el nem nyeri az örök élet koronáját! Ámen

------------------------
Elhnagzott Alsóságon, 2006. július 16-án
"1Pét 3,15":http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=2&abbook=1Pt&numch=3 alapján