1%

*"Csendesedjetek el, és tudjátok meg,*
*hogy én vagyok az Isten!"*

Csendes, tartalmas élet

**Bevezetés:** Vannak a világon - s a mi életünkben is - olyan helyszínek, amelyek csendre intenek minket. Ha egy vidám kiránduló csoport belép egy templomba, szinte önkéntelenül elcsendesedik. Ha egy zsibongó osztályba belép a tanár, elhallgatnak a diákok. Ugyanígy nincs olyan zajos ház, amely ne némulna el, amikor falai között valaki végleg lehunyja szemét. Csendesek vagyunk ezen a helyen is - nemcsak az illendőség miatt, hanem azért, mert mindnyájan belemerülünk gondolatainkba, emlékeinkbe; együttérző szívünk együtt dobban a gyászolókkal.

*Kiss Béla* testvérünk ravatala mellett csöndesedünk ma el, és várjuk, hogy gyászunk üres némaságát Isten vigasztaló igéje töltse be.

Elhunyt testvérünk hirtelen halálhírét hallva sokan mondták ki egymástól függetlenül a kegyeletteljes emlékezést: *"amilyen csöndes volt, olyan csöndesen távozott közülünk"*... Ez a csendesség jellemezte életét, ez az emlék marad meg róla halálában is. Most élete példáját magunk elé idézve elmélkedhetünk azon, hogy vajon számára mit jelentett az elcsöndesedés...

**1. Elcsöndesedés az Úr színe előtt**

*Kiss Béla* testvérünk nem csupán jó templomlátogató volt, nem csupán hívő életét élte csendesen, hanem buzgón kereste a kapcsolatot Urával. Elkötelezettsége révén lett az evangélikus egyházközség presbitere, s ebben a tisztségében lelkiismeretesen szolgálta egyházát, gyülekezetét. Hangját ritkán lehetett hallani, de a szíve mindig ott volt, ahol tenni kellett valamit. Számára nem az volt a fontos, hogy kimondja véleményét, hanem az, hogy meghallja Isten akaratát.

Ezzel a bizalommal lett példa előttünk, ezzel a hittel tudta elfogadni élete számtalan megpróbáltatását is, hiszen sokszor kényszerült arra, hogy Istentől kérjen erőt hétköznapi terheinek viselése során...

**2. Elcsöndesedés a nyomorúságban**

Ez jellemezte szüntelen küzdelmét e földi pályán. Munkahelyén végzett fáradságos tevékenysége során, majd vállalkozásában sosem hivalkodott szakértelmével, pontos munkavégzésével. Tudta, hogy az erő nem az ő birtokában van, hanem újra meg újra felülről kapja, az áldás Urától, akiben bízott egész életében.

Különösen nagy szüksége volt erre az alatt a hosszú időszak alatt, amíg felesége betegágya mellett szolgált csendesen. Bizonyára sokan mondták ki: *"ezt én nem tudtam volna így csinálni"*. Béla bácsi azonban mindig bizakodó volt, mindig előre tekintett a feladataira, és végezte mindazt a munkát, ami csak elé került. Isten megáldotta hűségét, és megajándékozta őt hitvestársa gyógyulásával, s így adta neki vissza őt, hogy amikor neki lett szüksége rá, számíthatott szeretetére, ragaszkodására. Íme, milyen egyszerűen válik világossá számunkra az egyház tanítása: _"Isten úgy használja fel teremtő munkájában az embereket, hogy egymásra bízza őket"_. Lehet-e ennél nyilvánvalóbb hitvallás az életben?!

**3. Elcsöndesedés a feltámadás reménységében**

*Kiss Béla* testvérünk élete utolsó napjaiban már nem tudott beszélni. Mondhatjuk nyugodtan azt, hogy élete utolsó szavaival a Miatyánkot mondta el, válaszolt a gyónási kérdésekre, és fogadta a feloldozást otthonában. Isten akaratában megbékélve készült az utolsó útra.

Elcsöndesedett; de nem azért, mert már belefáradt a szóba, hanem azért, mert inkább azt akarta hallani, amit az Úr üzen neki. Egész élete tanúskodott Isten iránti hűségéről - arról a bizalomról, amely őt bátorította földi életének töredékességében is. Letette életét annak az Úrnak a kezébe, aki győzedelmeskedett a halál fölött. Elcsöndesedett, hogy meghallja a hívást: *"Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!"*

**Befejezés:** Ezzel a reménységgel búcsúzunk *Kiss Béla* testvérünktől. Várjuk a feltámadás napját, amely nyilvánvalóvá teszi mindnyájunk számára Isten végtelen szeretetét és irgalmát. Ebbe az Országba vágyódunk, hogy együtt örvendezzünk Isten színe előtt el nem múló örömmel. *Ámen*

-----------------------

Elhangzott: Zsolt 46,11 alapján 2005. június 13-án az alsósági római katolikus temetőben.

Énekek: 417, 521, 522, 331, 340

Megemlékezés:
Alsóság - evangélikus templom: _2005. június 19._