Alsósági Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Alsósági Evangélikus Egyházközség
Archivum
Anyák napi családi istentisztelet
anyák napi versek
 

anyák napi versek

Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.

Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.

Nincs is annyi áldás,
Amennyi sok lenne!
Amennyit az édesanya
Meg ne érdemelne!

Reggel óta...

Reggel óta tanakodtam:
Mit mondhatnék tenéked?
Olyan szépet gondoltam ki,
Hogy elmondani nem lehet.

Nem találtam rá szavakat,
Még verset sem találtam.
Minden, amit elmondhatnék -
Itt van egy szál virágban!

Virágosat álmodtam...

Édesanyám, virágosat álmodtam:
Napraforgó virág voltam álmomban.
Édesanyám, Te meg fényes Nap voltál,
Napkeltétől-napnyugtáig ragyogtál.

Anyák napjára

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára.
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.

S ezt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon!

Köszöntő

Egy kis verset súgott nekem
A szerető szívecském.
Megtanultam, s el is mondom
Édesanyák ünnepén.

Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem:
Az én édes jó anyámat
Áldd meg, s tartsd meg, Isten!

Anyák-napi köszöntő

Színes szárnyú kis madárka
csicsereg az ágon,
Tarka szegfű mosolyog a
meleg napsugáron.
Virág, madár, s az én szívem
őszintén kívánja:
Édesanyát a jó Isten éltess,
megáldja!

Édesanyámnak!

Te vagy a Nap, fenn az égen,
Én, kisvirág, meseréten.
Ha nem lenne Nap az égen -
Nem nyílna ki a virág,
Virág nélkül de szomorú
Lenne ez a nagy világ!

Ahány virágszál van
Ott künn a határban,
Ahány fényes csillag
Nyári éjszakában,
Oly sok évig éljen
Anyám boldogságban!

Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon,
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon!

Ha csak egy virág volna...

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném!
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép, s jó volna
Édesanyámnak adnám!

Velem voltál...

Velem voltál örömben,
Velem voltál bajban.
Velem voltál, ha sírtam,
Velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
Igazat és szépet,
Kívántam, hogy a mesém
Sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérdted,
De talán a két szemem
Elárulta néked.

Édesanyám szeret engem...

Édesanyám szeret engem,
haja-haja, édesem.
Tisztán, szépen járat engem,
haja-haja, kedvesem.
Főzrám, mos rám, varrogat rám,
haja-haja, édesem.
Mindig vasalt ruhát ad rám,
haja-haja, kedvesem.

Anyák napja

Anyák napja felvirradt,
erre vártunk régen.
Vígan süt a kedves napja
odakinn a réten.

Szedjük színes csokorba,
ami jót kívánunk,
Édesanyát köszönteni
most elébe álljunk!

Örömünnep

Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a Nap.
Akácvirág, tulipán
téged köszönt, jó anyám.

Szól a kakukk, a rigó,
Édesanyánk szíve jó.
Fülemüle fenn a fán,
neked dalol, jó anyám.

Én az édes életet,
köszönöm ma teneked,
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat.

Áldjon Isten

Áldjon Isten, jó anyám,
érted száll fel hő imám.
Tőled kaptam életem,
szereteted érezem.

Minden áldott reggelen
imádkozol énvelem,
Te vigyázod léptemet,
gondomat te viseled.

És ha jó az alkonyat,
hallom szelíd hangodat:
"Imádkozzál, gyermekem,
őriződ az Úr legyen!"

Óvjon Isten, jó anyám,
érted száll fel hő imám,
Átadom a csokromat,
hálás ajkam csókot ad.

Nem tud úgy szeretni...

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam, megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam, -
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel-nappal őrzött, mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyulam, - fáradt két szemében
Örömkönnyek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem, áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot!
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek!

-------------------
*Forrás: Internet*

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster