1%

Izsákfa evangélikus hívei kezdettől fogva Alsósághoz tartoztak. Sorsuk mindig annak megfelelően változott, ahogy az anyagyülekezet státusza alakult. 1538 óta már nyomai vannak az evangélikusok jelenlétének. Az 1681. évi soproni országgyűlés a nemesdömölki artikuláris templomhoz rendelte a környék híveit. Az 1732. évi Károly-féle rendelet (Carolina Resolutio) pedig még az alsósági gyülekezet által használt templomot is visszaadta a katolikusoknak. Új templom építésére 1862-ben nyílt lehetőség, de az egyházközség önállósodásra még csaknem fél évszázadot kellett várni. 1931-ben Alsóság elhatározta, hogy különválik a nemesdömölki egyházközségtől, és anyagyülekezetté szerveződik. Önállósulási szándékához az egyházkerület püspöke hozzájárulását adta azzal a feltétellel, hogy - mint leendő anyagyülekezet - a kisköcski fília, valamint az izsákfai és kemeneskápolnai fiókgyülekezetek gondozását is elvállalja. A gyülekezet terve 1936-ban meg is valósult. Az izsákfai hívek ezek után még jobban kötődtek Alsósághoz, mivel az akkor még egyedülálló fiatal lelkész sokszor meglátogatta őket. Időközben igény mutatkozott arra, hogy helyben is tartsanak könyörgéseket. Először házaknál, majd egy volt TSZ-irodában gyűltek össze a hívek Isten dicsőítésére. Ennek az épületnek a lebontása után újra családokhoz kéredzkedett be az evangélikus gyülekezet. Idővel azonban egyre nehezebben akadt gazdája az alkalmaknak. Az Izsákfai Részönkormányzat vezetője felfigyelt az evangélikusok gondjára, és felajánlotta, hogy tartsák meg összejöveteleiket a kultúrházban. Az átmeneti időben ez komoly előrelépést jelentett. Fűtött helyen, tágas teremben rendezhették be "templomukat" hónapról-hónapra, alkalomról-alkalomra. A kultúrház bővítése során felszabadult a volt orvosi rendelő helyisége, amely kisebb volt ugyan, de könnyebben fűthető, és a maroknyi gyülekezetnek elegendő. Igazi megoldást viszont ez sem jelentett, hiszen ezt a helyiséget használta még a helyi ifjúság és a sportklub is. A gyülekezet vezetősége állandóan azt tervezgette, hogyan lehetne önálló, új imaházat építeni. Izsákfán áll egy harangláb, amely az evangélikusoké, de az azt körülvevő terület az önkormányzat tulajdona. Ígéret ugyan volt arra, hogy a telket megkapja az egyház, sőt bontásból még jelentős mennyiségű téglát is adtak volna, de kockázatos vállalkozás lett volna belevágni egy beláthatatlan költségvonzatú, a modern elvárásoknak minden vonatkozásban megfelelő új épület megterveztetésébe és építtetésébe. 1999. júniusában kedvező fordulat következett be: az Izsákfán megszűnt tejház (tejcsarnok) épületét a tulajdonos (a Sághegyalja Mezőgazdasági és Ipari Szövetkezet) áruba bocsátotta. A jó baráti kapcsolatnak köszönhetően a Szövetkezet elnöke és Igazgatósága rendkívüli jóindulattal ajánlotta fel az egyházközségnek a tejház épületét megvásárlásra. 50.000,- Ft + ÁFA összeg kifizetése után a 47 m2-es helyiség az evangélikusok birtokába került. Érdekes lenne ennek az épületnek a sorsát is végig tekinteni, kezdve a kb. 100 évvel ezelőtti építésnél, amikor tűzoltó szertárnak emelték. Később (a 20-as, 30-as években) építettek hozzá egy toldást, amely a tejház irodájául szolgált. A tejgyűjtés megszűnése után üresen állt az épület, és annak állaga is csak romlott. Természetesen rengeteg munka várt a helybéli evangélikus hívekre: kémény és közfal bontása, tetőszerkezet javítása, ereszcsatorna szerelése, ajtó- és ablakcsere, régi vakolat leverése, falazás, szigetelés, új vakolás, burkolás, festés; asztalos és villanyszerelési szakmunkák. Az építkezés vezetésében nagy szerepet vállalt Bedy Zsolt vállalkozó, aki nap mint nap ellátogatott Izsákfára, és szakmai tanáccsal, valamint megfelelő anyagokkal látta el a lelkes építkezőket. A maroknyi evangélikus csapaton kívül - felekezetre való tekintet nélkül - sokan vettek részt a munkában. Mindenki örömmel látta, hogy az evangélikus közösség régi gondja most megoldásra talált. S természetes volt, hogy ennek érdekében ki-ki megkereste a feladatát ebben a munkában. Külön köszönet jár a Somogyi családnak, áldott emlékű Somogyi Pál gondnok úr feleségének, leányának és vejének, akik múlhatatlan lelkesedéssel szorgalmazták az építkezés mihamarabbi befejezését. Sokak keze munkáját dicséri ez a kis szerény hajlék: a kőművesét, a festőét, a villanyszerelőét, az asztalos-fafaragóét, s mindazokét, akik a mesterek keze alá dolgoztak. Hálásak vagyunk azért is, hogy a Máltai Szeretetszolgálat nemrég megalakult celldömölki szervezete révén sikerült ajándékként 30 széket beszerezni, s ezzel jelentős összeg kifizetésétől lehetett megkímélni a gyülekezetet. Ugyancsak ajándék volt a falfesték; az építőanyagokat kedvezménnyel lehetett megvásárolni. S természetesen felbecsülhetetlen a testvérek áldozatos segítsége, sok-sokórányi társadalmi munkája. Jelentős értéket képvisel az oltár felszerelésének művészi fafaragása, amely Dénes Tibor asztalosnak, a Népművészet Ifjú Mesterének keze munkája. Az imaházat 1999. november 28-án ünnepi istentisztelet keretében D. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel. 2004. nyarán újabb ajándékokkal gazdagodott az imaház. Egy németországi házaspár Schafhausenből felajánlott egy két manuálos elektronikus orgonát istentiszteleti célokra. Dénes Tibor fafaragó pedig énekszámtáblát és perselyt készített. Dönteni kell még a különálló harangláb sorsáról, valamint a harang villamosításáról, de ez még egyelőre csak távolabbi terveinkben szerepel.